Tisztelt Polgármester Asszony/Polgármester Úr!
Szeretnénk megköszönni önkormányzatuk eddigi támogatását és egyben nagy szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját az augusztusi Aktív Családi Napi rendezvényünkre.
A Magyar Natúrpark Szövetség az Aktív-és Ökoturisztikai Fejlesztési Nonprofit Kft-vel 2021. óta fennálló együttműködés alapján 2022. januárjában az „Aktívan a Natúrparkokban” rendezvénysorozat közös lebonyolításában állapodott meg. Ennek keretében tíz címbirtokos natúrparkban kerül aktív ökoturisztikai rendezvény megvalósításra.
Örömmel tájékoztatjuk Önt, hogy a Tápió Natúrpark is lehetőséget és támogatást kapott az „Aktív családi nap a Tápió Natúrparkban” c. program megvalósítására. A Magyar Natúrpark Szövetség a megvalósításra vonatkozó megbízási szerződést megkötötte, a Tápió Natúrpark munkaszervezeti feladatait ellátó Tápióvidék Természeti Értékeiért Közalapítvánnyal.
A program megvalósítására 2022. augusztus 13-án (szombaton) kerül sor. A rendezvény helyszíne: 2765 Farmos, Árpád utca 2/A. (Vízparti Élet Háza Természetvédelmi Oktatóközpont) és a vele szemben található Matolcsy park (Falunapi rendezvények helyszíne). A rendezvény fővédnöke Szabó István, Pest Megye Közgyűlésének elnöke, és fő szónoka, további védnöke és támogatója Czerván György, országgyűlési képviselőnk.
A délelőtti programok az aktivitásra, túrázásra épülnek, (kerékpártúra, tanösvények bejárása, lovas kocsikázás, lovaglás, íjászat) A délutáni színpadi produkciók pedig a natúrpark kulturális értékeinek bemutatására és a családok szórakoztatására épülnek. Így lesznek népdal és tánccsoport előadások és népviselet-bemutatók térségünkből. Valamint könnyűzenei színpadi produkciók is és gyermekfoglalkozások ,A parkban a helyi kézműveseknek és termelőknek is megjelenési és árusítási lehetőséget biztosítunk, ahol Önök is megláthatják térségünk palettáját. A program zárásaként az EnterTrain Party Band műsora lesz hallható világslágerekkel és retro zenékkel.
Várjuk szeretettel rendezvényünkön 2022. augusztus 13-án 10:00-18:00 óráig! Részletes programtervünk plakátunkon olvasható, melyet csatolva küldünk az Önök részére! Kérjük, osszák meg településük facebook oldalán is! A levél alapú, hagyományos meghívót postai úton fogják megkapni.
Reméljük találkozhatunk Önnel és családjával, barátaival a rendezvényen! További szép nyarat kívánva!
Tisztelettel:
Wenhardt Lászlóné az alapítvány elnöke
Továbbiak
TAVASZI AKCIÓ!
Tájékoztatás szúnyogok elleni védekezésről
Igényfelmérés mammográfia szűréssel kapcsolatban