2024.04.18.

Szentlőrinckáta Község Hivatalos Honlapja

„Van egy falu, Lőrinckáta, határát sok bíbic járta, S meséli róla a fáma: – Így lett Lőrinc-, Bíbickáta." (B.A.S.A.)

LÁTNI ÉS LÁTSZANI 2017 – EGYMÁSÉRT KAMPÁNY

Az idei év őszén is meghirdették a „Látni és látszani 2017- egymásért „ országos közlekedésbiztonsági kampányt, amely 2012 év óta hívja fel a figyelmet a társadalmilag fontos témára és az egyén szerepére a balesetmegelőzésben.

A kampány célja, hogy arra ösztönözze a gépjárművezetőket, hogy éljenek a felkínált lehetőségekkel, vizsgáltassák át járműveiket és ellenőriztessék a látásukat, melyet most a program ideje alatt a kijelölt szervizekben, illetve  optikákban térítésmentesen megtehetik.

A vizsgálatra mind magánszemélyek, mind cégek jelentkezhetnek gépjárműveikkel; személy,- és a tehergépkocsikra, valamint a motorkerékpárokra is vonatkozik a kezdeményezés. 

A vizsgálatokon megjelent gépjárművezetők részére a szervizek külön a kampányra készített igazoló lapot adnak át, mely igazolja, hogy a vizsgálaton részt vett és ott a járműve megfelelt a jogszabályokba előírtaknak.

A programról bővebben a www.latnieslatszani.hu oldalon olvashat, itt megtalálja a kampányban résztvevő szervizek és optikusok listáját is. 

Ne hagyja ki a díjmentes átvizsgálás lehetőségét mely vonatkozik:  fényszóró berendezések állapotának felmérésére, fékfolyadékra, ablaktörlő lapátok ( működés/ minőség) , hűtőfolyadék mérés, olajszint mérés, gumik állapota, fényszóró beállítás, fénytestek esztétikai állapotának vizsgálata, hány sárga lámpa marad világítva ( MIL –lámpa), ködlámpa és  egyéb kapcsolódó alkatrészek, szélvédőüveg minősége, fűthető alkatrészek ( ülés, üveg),  biztonsági övek működése, fényvisszaverő mellény megléte, pótkerék , defektjavító berendezés    

                                                                                                Nagykátai Rendőrkapitányság

About Author